A CES szakkiállítás szervezője New Yorkban bejelentette, hogy két FIBARO termék is elnyerte a CES 2019 innovációs díjat. A „smart implant – intelligens implantátum” az „okos otthon” kategóriában, a FIBARO Home Center alkalmazás pedig „szoftver” kategóriában győzött.
A díjazott FIBARO termékek innovatív megoldásokat kínálnak az IoT-ben és okosotthon témakörben is. A Smart Implant ebben az évben került bemutatásra Berlinben az IFA-n. Ez az aprócska okos eszköz bármely elektromos készüléket képes FIBARO rendszerbe integrálhatóvá tenni. Az intelligens implantátumnak köszönhetően akár egy régi lemezjátszó, tűzhely, videófelvevő vagy kávéfőző is vezérelhetővé válik a FIBARO Home alkalmazáson keresztül.
„Boldogok vagyunk, hogy a FIBARO által Lengyelországban fejlesztett megoldások ilyen kiemelkedő elismerésnek örvendenek szerte a világban. Egy olyan intézmény díja, mint a Consumer Technology Associasion – amely évek óta a világ legrangosabb technológiai vásárát, vagyis a CES-t szervezi Las Vegasban, hatalmas megtiszteltetés. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a FIBARO az egyik leginnovatívabb márka a világon.” – nyilatkozta Krzysztof Banasiak, a FIBARO igazgatótanácsának tagja.
Smart Implant
A FIBARO Smart Implant egy olyan eszköz, amely szinte bármilyen berendezés számára lehetővé teszi, hogy az okos otthon intelligens elemévé váljon. Az okostelefon segítségével egy audiolejátszó, egy erősítő, egy klasszikus kávéfőző vagy más retroberendezés is vezérelhetővé válhat. Csak a Smart Implantra van szükség. Ez az intelligens modul az USA piacán újdonságnak számít. Az európaiak már a berlini IFA kiállításon megismerhették a Smart Implantot.